A Rilai Kolostorban

Viharok szaggatta sziklacsúcsok alatt
mintha ősi erőd állna tömör vasból:
anyaföld mélyébe gyökeret eresztve
történelmet mond a Rilai Kolostor.

Mint a bolgár hegyek üstökét a villám,
verte itt e népet rabszíj, balszerencse,
mennyi könnyel ette mézét és kenyerét!
Rila nem lett mégsem oszmán pasa kincse.

Mentette az erdők-mezők bujdosóit,
menedékre lelt itt szegénylegény, hajdut*.
S hazátlan ha felsírt a gilice-ének,
védeni a fészket pap is kötött kardot.

Védték nappal, éjjel faggyúmécs láng mellett
tiltott, édes titkát a bolgár írásnak,
cirkalmas betűkkel pergamenre bízták
ízét-zamatát az igének, sírásnak.

Piktor Zográf* mester meg ecsetet markolt,
s míg szakállas pópák a törökre mentek,
tűzben égő szemmel a templom falára
feltámadást festett, s hős hazai szentet.

– Történelmet mond a Rilai Kolostor.
Míg falai közt a nép lelkét vallatom,
szinte hallom, amint kardját leeresztve
Rilai Szent János énekel a falon.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás