In memoriam Nagy László
Aranykupolás templomban
arany lángú gyertyák égnek.
Mérhetetlen bánatomban
hét gyertyát gyújtottam érted.
Lángjukba hét könnyet sírtam.
Idézem arkangyal-arcod,
aki hét éve a sírban
sebeid sárral tapasztod.
Hét gyertyámnak lángja lobban,
szólal-rebben sárga nyelve,
és a Szent Miklós templomban
mintha hét hang énekelne:…
“Halott száján hét lakat van,
de nincs helye a sírásnak.
Angyalkürtje csalhatatlan
jele a feltámadásnak!
Földalol a föld alól is
aranyvessző-fuvolája,
orkán az, ha halkan szól is,
mennydörgéssé nő az átka!
Elhallgatás nem halkítja,
átengedi ajtópárna,
nem nyomja el rendőr sípja,
sem a menyegzői lárma.”
– Tömjénillatú homályban
a gyertyáim csonkig égtek.
Elsuttogtam hét fohászt a
pravoszlávok Istenének.
Körben szentek, színezüstben.
Előttük új gyertyák égnek.
Kórus zendül s gyertyafüstben
kupolán át száll az ének.