Utószó

E verseskötet alcíméül írhatnám: Megkerült versek, nemcsak azért, mert nagy részük fiókok mélyén, „szalagos irományfedélben” kal­lódott tizenöt, húsz, harminc vagy negyven évig, hanem azért is, mert sokat közülük az 1950-es évektől a diktatúra iroda­lompolitikája szigorúan megkerült eszmeiségük, mondanivalójuk miatt, vagyis nem jelenhettek meg. Eleinte életveszélyes, később is lehetetlen volt közlésük, így hát várták, hogy megszólaljon egy­szer az angyal kürtje, jelezvén a feltámadást.

Jónéhány közülük mégsem most kerül először a nyilvánosság elé. A líraibbak, a veszélytelenek megjelentek néha itt-ott, szétszórtan irodalmi lapokban, folyóiratokban néhány régi, sajnos már néhai kedves pártfogóm és jóbarátom, Illyés Gyula, Simon István, Váci Mihály, Kormos István és számomra közülük is a legdrágább, Nagy László segítségével, támogatásával. De abban a korban nem lehet­tem költő – mert nem írhattam mást, mint amit lelkiismeretem diktált, – legfeljebb külföldi költők műfordítója. Nem sajnálom, mert fontos, felelősségteljes, nehéz hivatás volt és ha itthon csak hébe-hóba, de ott, ahonnan műfordítottam, nagyon megbecsül­tek érte.

Sokan nem érhették meg gondolataik, lírájuk szabad szárnyalásá­nak megjelenését. Szerencsés vagyok, hogy ezt megérem és verse­im eljutnak azokhoz, akiknek kell, akik olvassák és értik a költé­szetet, szeretik a líra lélekhez és értelemhez szóló rezdüléseit, zenéjét, örömét vagy szomorúságát.

Király Zoltán

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás