Mezítlábas gyerekkorban
bodrogközi meleg porban
faluvégi játszótársam
Pásztor Erzsi lett a sorban.
Együtt jártunk a berekbe
borjút, ludat hajkurászni,
együtt álltunk ki a zápor
ferde zuhanyába, ázni.
Tarisznyánkban kenyér helyett
édes kukoricamálé,
gazdagságunk mégis több, mint
három Dárius királyé.
Ő csak dalolt hét határnak!
Én, mint kinek nincs más dolga,
virágbojtos kökényággal
szívet rajzoltam a porba.
– Hamar mennybe futott a nyár,
s mikor jött egy őszi este,
Pásztor Erzsi fehér vászon
zsebkendőmet kihímezte:
széleire szőlőindát,
középre rózsát, levelet,
bal sarkába arany szállal
varrta bele a nevemet.
Bodrogközi meleg porban,
mezítlábas gyerekkorban
enyém volt a legszebb kendő,
amit csak titokban hordtam.
– Zsebkendőm, túl annyi őszön,
vagy elveszett, vagy elszakadt.
De az aranyszálát őrzöm,
kihímezni napjaimat.