Piros derékkal estig hajladoztak
a kévekötők, mint a parti nád.
Éjjel a párás szérűn úgy alusznak,
hogy nem is hallják a tücsökdanát.
Búzakeresztek félrebillent fejjel
sorsukra várnak. Megfeszíttetett
a nyár. A fehérvérű kutyatejjel
kerek, sárga szemet meresztenek
a napraforgók, mert mire a zsákok
mélyén pihenne boldogan a mag,
jönnek a „gitáros” egyenruhások
kocsikra rakják és elhajtanak.
– „A nagy Sztálinnak Karcsa és vidéke!” –
Zokoghat zöld lábán a parti nád.
A Karcsa partján kenyérszagú béke
arcába sújt a vad vörös világ.