Hriszto Botev

Te*
húsból-vérből
néped teste voltál.
De –
égi jel
Balkánod éjjelén.
Te –
gordiusz-csomó
a jöttmentek kezében.
De –
sújtó kard
egy új világ felé.

Megálmodója
vérkönnyes jövőnek,
eszméd is
költőlelkedben fogant.
De mert lassabban járt a nap
az égen,
vracai sziklán
kettétört a kard.

Ki hallott orkánt
halk hangon susogni?
Hegyet rendítve
tombol és üvölt!
S vajon az ár a gátakat szakítva
megvárja-e, hogy tikkadjon a föld?
A villám jelzi-e, mikor s hol fog lecsapni?
De ha viharfelhőkkel háborog,
az egész égboltot bíborba rántva
hasít homályt, és izzva
ellobog!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás