A hátamon a házamat,
a nyelvemen a verset
hozom hajlongó fák alatt,
s megáldok minden percet,
mert szabad szívű kölyök
maradtam, aki voltam,
nem faltak fel az ördögök,
ha jártam a pokolban.
Arcomra nem karcolt jelet
se dicsőség, se szégyen.
Eljártam kötéltáncomat
kifeszített kötélen,
és mint a garabonciás,
csak jöttem, énekeltem.
Vajon az óperenciás
világ meghallgat engem?