Áginak
Hajnal felé, ha álmodom
s az álomkép félig felébreszt,
álmos szemem ki sem nyitom,
mert kábít még az égi kék szesz,
s félébren tovább folytatom
az álmot: hogy egy liliom
fölém hajolt halkan, fehéren.
Ma még csak félig álmodom,
ma még csak félig ébrenlétben,
de a sötétkék távolon
átlépek egyszer és elérem.
A hajnal lassan felparázslik,
a téli ég gyanúsan rám les,
de érzem, nemsoká te jársz itt
s nem liliom képében: Ágnes!