Tejszínű sűrű pára,*
köd hullt a kék Dunára.
A Halászbástya árnya
a ködön átível
nagy kőcsipkéivel,
ahol magára kényes,
de nem nagyon erélyes,
inkább csókokra éhes
bakfis várt randevút,
„komoly szavú” fiút.
*
A Vár felé haladtunk.
Fel-felvillant alattunk
pár lámpa. Óra kondult
a vártemplom sötét
tornyában. Bent misét
celebrált épp a pásztor.
Mi meg a léhaságról
beszéltünk, mint a jámbor,
tapasztalt öregek,
jóval ötven felett.
Nyers vágyat elmarasztalt
minden szavunk. Az aszfalt
szinte megtelt malaszttal,
míg lassan elmaradt
a lépteink alatt.
*
A Duna-partra értünk.
Még lassúbb lett a léptünk,
és okosan cseréltünk
eszmét eszmére, míg
köd szórta cseppjeit
aranyszínű hajadra,
ezüstpihés nyakadra,
alant a locska habra…
S a sűrű éjszakát
kis láz futotta át.
Hallgattam csevegésed,
fontoltan érvre érved,
de lám, a vágy megéledt,
s csókkal fogtam le szád,
titkolva indokát.
A Halászbástya-párkány
fölött izzott a márvány,
akárha téli járvány
alatt ötven fokot
mérnek az orvosok.
Sok szóból így lett édes,
egy kissé szenvedélyes,
de nem nagyon veszélyes
csókos tapasztalás,
meg nem fejtett varázs.
*
Tanulság: okos érvek,
elméletek mit érnek,
mikor csókok beszélnek,
mit két kamasz cserél,
ha felpezseg a vér,
és lenn a Duna-parton,
vagy fenn a bástyagangon
Budán, mint könnyű sanzon,
vágyak varázsa kél,
bár ködöt hord a szél.