Nem fontos, hogy ki vagyok én.
Egy szeg a műhely asztalán.
Ezért fejem kissé kemény,
míg a halál nem üt kupán.
Keményen, kurtán pattogok,
ha kontár keze ver, pedig
lennék szelíd szerszámotok,
még pengenék is reggelig.
Talán bolondnak tartanak,
ha néha kis ricsajt csapok.
Bölcs leszek majd a föld alatt.
Rághatnak férgek: hallgatok.
De addig ott van a helyem,
ahol ház épül, új tető.
S műhelyedben, történelem,
lehetnék lázas fújtató!
Ha cserepeztem háztetőt,
majd lengek a fák levelén,
tavaszba fúvok ébredőt
és leszek őszi televény.
S ha ezüst boglyát ráz a szél
és felver udvart, kerteket:
a lelkem az. Mert újra kél
elfújni tiltott versemet!