Falum felett szőlőhegyek,
tölgyes-bükkös lankák sora.
Előttük, sok-sok ezer éve,
öreg dombhát. A falu népe
úgy hívja: Ördögaranya.
Így szól az ősök krónikája:
egykor (forrt már a hegy bora)
egy ördög járt itt öreg este,
hogy kincseit a földbe rejtse,
ember ne leljen rá soha!
A dombon valahol elásta.
Nem tudja senki: hol, hova.
Keresték százszor, nem találták,
pedig feltúrták, összejárták
zegzugod, Ördögaranya.
Mondják, hogy úgy november táján,
szűnvén szüretelők zaja,
az éjszakában égre szárnyal
a fénye, mikor kékes lánggal
“tisztul” az ördög aranya.
A falum kicsinye és nagyja
sóváran leste csak, hogy a
sötét, sziklás domb oldalából
vajon mikor és merre lángol
az ördög rejtett aranya?
Vén századévek elvonultak,
lassan kihalt a babona.
(A dombon szőlők s füttyögő csíz
alatt lehet, hogy kincset őriz
mégis az Ördögaranya?)