(16 soros)
Egész Hegyalja volt a dolgozószobám!
A Megyeren vagy a Királyhegy sűrűjében
hasaltam, harmatos fű csípte a bokám,
és mire kelt a nap, már rímekben beszéltem.
A bükkfák törzsein verve az ütemet,
azt hittem, e szonett, e vers is egy pohár bor
jókedvem gyöngyöző tokaji aszújából,
amiből a világ felfogja tüzemet.
Kinézett felhőkkel zsaluzott ablakából
az ég vándora is, markába nevetett,
mert klasszikusokat idéztem. Ö a mámor
ködén átvillogott egy más üzenetet:
“Te még hiszed, hogy a szavaknak van hatalma,
s meghallgat valaki? Ne légy naiv gyerek!”
Ám elkészült szonettem. És rögtön lett jutalma:
koppanva hullt elém néhány vidám vadalma.