Üszkös keresztek és frissen ácsolt bitók
útjelzőivel emlékeimben
járom idegen városok köveit
messziről jött vándor ámulatával,
kopott kőszobrok árnyékában,
minaretek sziluettjével arcomon.
Csodálom trák aranyművesek kupáit,
ősi koroknak vert aranyát,
mit a földben felejtett álnok
kereskedő, konok ámokfutó,
nyughatatlan utazó
vagy győztes hadvezér.
Megtértek már ők is a föld alá,
járták bár idegen városok köveit
a messziről jött hódítók ámulatával,
kidőlt, faragott kőoszlopok,
útjelzők, szobrok sziluettjével arcukon…
Vezet élmények kövesútja, vasútja
más országok, más tájak iránt,
de hogy e zord idők fövenyén
s az álmok buktatóin
el ne tévesszem az útirányt
majd vissza, hazám,
ahonnan indultam és ahová hazatérek,
éjszakáimban megidézlek
és piros tüzeket gyújtok köréd
elmúlt korok emlékeiből,
hogy az éjszakai fekete égkupolán
csak a te alakodat lássam
felmagasodni tüzesen
mint középkori égi jelet:
lángoló keresztem!