Király Zoltán vagyok Budapest városából.
Bodrog-parti Athén fűtötte szívemet.
Vadrózsát faragok szívem korallhúsából,
vérharmatos virág. Én ezzel üzenek.
Kőbaltám elveszett, vagy múzeumban őrzik.
Szolgálnak robotok, atomreaktorok.
Korom tudósai a végtelent igézik,
az én csillagaim fénye földön lobog.
Szemem celláiban neonfény járja táncát,
és mikor a jövő arcára gondolok,
szemöldököm sötét félholdjai vigyázzák
a féltett, épülő-esendő holnapot.